A Metallica Through the Never lenyűgöző és zsigeri koncertfilm-nézési élményként működik, annak ellenére, hogy nem használja a filmközeget az élmény fokozásához.
Lucy az égen túlságosan belemerül a technikai virágzásba és az ismétlődő filozofálásba, hogy bármit meggyőzően cselekedhessen előfeltevésével vagy szereplőivel.
A „Piramis” legyőzi a vékony írást és az inkonzisztens talált felvételek formátumát, hogy olyan horrorfilm-élményt nyújtson, amely valóban teljesíti ígéreteit.
Csillagok háborúja: Az utolsó jedik a Csillagok háborúja történelmére építve egy kiterjedtebb, nagy tétű kalandot kínálnak, rengeteg friss - és klasszikus - elemgel.
A Blade of the Immortal hiányzik a mélységből, mint a megváltás elbeszélésének keresése, de jó (és nagyon véres) pépes szórakozást nyújt Miike ügyes kezeiben.
A Hercules legendája úgy érzi magát, mint egy dicsőített Syfy-film, amelyben hiányzik a pofátlanság, amely ahhoz szükséges, hogy az egész élmény olyan rossz-jó nézhető legyen.
A két elbűvölően vicces vezetés és az okos, időszerű párbeszéd készteti a filmet működésre; a lényeg: ennek a vígjátéknak a felhívása mindenképpen jó időt fog eredményezni.
A Raid 2 valahol egy középúton hagy minket: egy lassú és összevissza krimitörténet, amelyet át kell szűrni, hogy átélhessünk néhány nagyobb, véresebb, őrültebb akciósorozatot.
A Hotel Transylvania 2 aranyos, de agyatlan eskapizmust kínál fiatal mozilátogatóknak, valamint azoknak a szülőknek, akik néhány órán át szeretnék elterelni a gyermekeik figyelmét.
A Fantasztikus vadállatok és a hol találom őket egy jó Harry Potter-sorozatú film, de gyakran a beállításokat helyezi előtérbe az emlékezetes drámával vagy a varázslatos cselekedettel szemben.